2015

Média Építészeti Díj 2015

2015. September 30. - 17:53

Volt szakkollégistánk, Németh Roland Dániel Állatkerti Ökoközpont terve a 2015-ös Média Építészeti Díján a legjobb 5 között szerepel. A közönség szavazás október 2-án 12.00-ig él, kérünk Titeket, szavazzatok 10 ponttal a 42-es sorszámmal ellátott tervére!


ALUMNI 2015

2015. May 23. - 2015. May 23.

Idén is megrendezésre került a már szokássá vált Alumni találkozó, amely könnyed hangvételét a közös bográcsozás és az interaktív dekoráció segítette elő. Egy idővonal megelevenítésével mutattuk be a jelen programjainkat, amelyek sorát a résztvevők kiegészítettek a múlt eseményeivel.

Érdekességképpen egy rövid időre Bor István tanár úr vonta magára a figyelmet szavalatával, amit ezúton is szeretnénk neki megköszönni.



A program az NTP-SZKOLL-14 pályázat keretein belül valósult meg.

Bútorépítő Workshop 2015

2015. April 26. - 22:58

Az idén 25 éves műegyetemi alkotóhét során ismét lehetőségünk adódott saját tankört indítani, amelynek keretein belül megvalósulhatott a bútorépítő workshop. Sikerét már a jelentkezés fázisa determinálta; 7, azaz hét (!) perc alatt betelt a tankör szakkollégistákkal és más építész hallgatókkal. Az első napon inspirációként a PlanBureau és az Architecture Uncomfortable Workshop előadásait hallgattuk meg, majd az AU Workshop segítségével elkezdődött a padok tervezése.

easa015 részvételi pályázat

2015. April 02. - 21:24

Az EASA (European Architecture Students’ Assembly) európai építészhallgatók intézménytől független legnagyobb közössége, amely 1981 óta minden évben más-más országban rendezi meg kéthetes, előadásokkal és műhelymunkákkal egybekötött nyári alkotótáborát, amin több mint 40 ország 500 építészhallgatója  vesz részt. Az esemény idén 35. alkalommal július 31. - augusztus 16-ig Vallettában, Málta szigetén kerül megrendezésre.

 

PÓTJELENTKEZÉS!

 

Ha lemaradtál az első körről, akkor küldd el jelentkezésedet április 30. csütörtök este 8 óráig, hogy te lehess a 8. csapattag! A feladat változatlan, lejjebb olvashatod.

Térelméleti filmklub #2

2015. February 17. - 2015. April 21.

Idén a tavalyi sikerre való tekintettel ismételten elindítottuk térelméleti filmklubunkat, amely idén is nyitott keretek között zajlik. Célunk minél jobban megismerkedni a térrel, mint filmművészeti eszközzel. Sepsi László és Lichter Péter, a Prizma Magazin szerkesztői segítségével tovább barangolunk a filmes terek világában. A vetítések előtt röviden megismerkedünk a rendezővel, valamint a filmmel, végül kötetlen beszélgetés keretében értékeljük a látottakat.

Syndicate content