Közösségi építőtábor erdélyben

2014. augusztus 25 - 2014. augusztus 31
 
Az Építész Szakkollégium néhány tagja augusztus 25-31. között elment Erdélybe. Egy kászonaltízi mesterember segítségével, a székely tájmúzeum udvarába gémeskutat építettek.

Az indíttatás és a hely ismerete előzte meg a projekt részleteinek kidolgozását. Dr. Bodó Imre, budapesti orvos alapítványa néhány évvel ezelőtt székely tájmúzeumot alapított Kászonaltízen, és a vele való párbeszéd eredményeképp kaptunk lehetőséget az építésre. A Nemzeti Kulturális Alap, Építőművészet és Örökségvédelmi Kollégiuma által kiírt pályázaton való részvétel elég motiváció volt arra, hogy a projekt karaktere a közösségi építés köré szerveződjön. A munka tárgya a második lépésben alakult ki, és a tájmúzeum szükségleteire volt egy válasz: az udvar régi gémeskútját tönkretette az idő, és az ezt helyettesítő ideiglenes építmény nem tudta képviselni a múzeum hangulatát, értékeit. Így esett a választás egy új gémeskút elkészítésére.

Az odavezető út első napján a kolozsvári Planwerk iroda egy tagja, Benjamin Kohl vezettett végig a városon. Kortárs beavatkozásokról (melyeket nagyrészben saját cégük ért el) és ezeknek viszonyáról mesélt a korai és távoli múlttal. Második nap eljutottunk Kászonaltízig, de egy délután erejéig Marosvásárhelyen is sikerült körülnéznünk. 

A falu tájmúzeumában töltöttük ezután négy napig az éjszakákat és Mihácz József, helyi mesterember műhelyében a nappalokat. A hagyományos munkamenet és eszközhasználat elsajítátítása mellett a helyi életvitel mindennapjaiba is belekóstolhattunk. A munkát röviden megszakítva, utunk még Sepsiszentgyörgyre is elvezetett, ahol Török Áron, az építészkar öregdiákja vezetett végig.

A szombatra elkészült gémeskút jele a sikeres együttműködésnek és közös munkának. Ezt az alkalmat is megragadva a szakkollégium nevében újra megköszönnénk Dr. Bodó Imrének, Mihácz Józsefnek és családjának a lehetőséget, vezetést, munkát, ordát, szalonnát és miegyebet. 

Munkamenet