Az újévi fogadalmak között általában első helyen szokott szerepelni az egészséges életmódra való váltás, amelynek fontos részét képezi a testmozgás is. A legtöbbünknek ezzel kapcsolatban megvannak ugyan maga preferenciái, de akadnak bizonyos edzésformák, amelyeknek az alkalmazásával rövid időn belül elérhetjük az álom testalkatot.
Súlyzós guggolás
A guggolás az egyik legkönnyebben végrehajtható és leghatékonyabb egészségmegőrző gyakorlat, amely egyszerre sok csontot, ízületet és izmot mozgat át, erősíti az alsótestet, és hozzájárul ahhoz, hogy aktívak tudjunk maradni. Abban az esetben pedig, ha még két súlyzót is hozzáadunk, az még hatékonyabbá teszi, hiszen így a vállaink, a karjaink és a mellkasunk is megmozgatásra kerül.
Arra viszont feltétlenül ügyeljünk, hogy a saját tempónkban haladjunk, és ne használjunk túl nehéz súlyokat, mivel ennél a gyakorlatnál az ismétlés és a következetesség sokkal fontosabb.
Úszás
Az úszást a legtöbbünk nem igazán tekinti edzésnek, inkább szabadidős tevékenységnek. Bár kétségtelenül egy igazán szórakoztató sportról van szó, de emellett ez az egyik legjobb zsírégető és izomtónus építő tevékenység.
Ahhoz viszont, hogy valóban célt érjünk vele, érdemes mérni azt az időtartamot, amely alatt a medencében megtesszük a különböző hosszokat, és mindeközben fontos, hogy a lehető legkevesebb szünetet tartsuk. Persze azért a fokozatosságra nem árt odafigyelni!
Burpee
Bár a burpee, ami leginkább a 4 ütemű fekvőtámaszra hajaz, nem tartozik a legkedvencebb gyakorlatok közé, de ha helyesen van elvégezve, akkor kiváló kardió és erősítő edzés is lehet, mivel alaposan megdolgozza a mellizmokat, a kart, a combizmokat, a farizmokat és a core területét (csípőtől a vállövig húzódó izomcsoport). Ráadásul egy olyan saját testsúlyos mozgásformáról van szó, amelyet bárhol elvégezhetünk.