bútor

Design strand

2018. június 06. - 2018. július 02.

A Design strand az Építész Szakkollégium május végétől július elejéig hetente megtartott beszélgetéssorozata volt, ahol szerettük volna egy limonádé mellett kicsit közelebb hozni egymáshoz a dizájnnal foglalkozó, de már strandolni vágyó diákokat. Fiatal tervezők tapasztalt oktatókkal beszélgettek a szakmájuk múltjáról és jövőjéről. Elsősorban arra kerestük a választ, hogy a tervezési folyamat, az elméleti oktatás a design egyes területein mennyiben hordoz közös jegyeket, miben tanulhatunk egymástól.

Szakkollégiumi polc

2008. január 11. - 2010. október 10.

A Szakkollégium polcának tervezése és megépítése az Építész Szakkollégium egyik legendás projektjei között van számon tartva. Tán nem ér fel egy magyarországi EASA megszervezésével, de az ötletelés körül elemésztődő idő miatt mindenképpen versenyképes azzal. Úgy volt hogy az első terveket Andris csinálta, majd azt Árpi vette át, Árpitól pedig Csaba és János, majd félkész állapotában Ági folytatta a tervezést és kivitelezést, és az ő vezetése alatt záródott végül a projekt Sándor és Dávid segítségével.

Barcelona workshop

2009. július 02. - 2009. július 09.

Nagy Péter Sándor az Építész Szakkollégium régi arca jelenleg Barcelonában dolgozik. Ott vezeti az OSA építészeti-belsőépítészeti irodát és műhelyt. Az ő fejéből pattant ki az ötlet, hogy kéne csinálni egy workshopot szakkollégistákkal Barcelonában az ő műhelyében. Kapva kaptunk a lehetőségen, pályáztunk pénzre, osztottunk, szoroztunk és 2009 nyarán ki is mentünk egy hétre.

Tartalom átvétel