B28-30 folyóiratok digitalizálása, a hagyomány folytatása

2008. január 01. - jelenleg is

A Bercsényi Kollégiumban 1963 őszén egy azóta legendássá vált folyóirat, a „Bercsényi 28-30“ látott napvilágot. Az újság pályafutásának 24 éve alatt a kortárs építészet és művészet jelentős orgánuma volt Magyarországon. Az utolsó évtizedben az újságok mellett számos melléklet illetve könyv is megjelent a lap szerkesztésében, illetve kiadásában. Az Építész Szakkollégiumnak mint az intézményben folyó szakmai tevékenység mai folytatójának szándékában áll az itt zajló kulturális tevékenységek feldolgozása és e munka eredményeinek széles körben való hozzáférhetővé tétele. E program egyik lépése a „Bercsényi 28-30“ néven futott kiadványok digitális formában történő archiválása, és elérhetővé tétele a világhálón.

A munka már 2008 tavaszán elkezdődött, és még folyamatban van. Jelen pillanatban már több mint 500 oldalnyi anyag érhető el a weben a szakkollégium tárhelyén (www.bercsenyi2830.hu). Ezúton is köszönjük a Nemzeti Kulturális Alap anyagi támogatását.

Az ötlet megszületésekor összeállítottunk egy munkatervet, melyben el kellett döntenünk, hogy az óriási mennyiségű papír oldalból mi alapján szelektálunk, hogyan ütemezzük az archiválást, és milyen módon publikáljuk. Arra jutottunk, hogy első körben fontos lenne, ha a közönség számára elérhetővé válnának a kiadványok főbb adatai, a címlapok, tartalomjegyzékek és impresszumok. Miután ezzel végeztünk el lehet kezdeni egyenként a számokat teljessé tenni. Így jutottunk el oda, hogy az 1964/2+, az 1968/6, az 1969-Középiskolásoknak, az 1970/3, az 1978/1, az 1980/2 70-es évek melléklete és az 1982-es Alberti melléklet vált befejezetté. Ezek kiválasztásánál egyrészt a jelentős szakmaiság, a nagy mennyiségű szöveges tartalom és a szövegfelismerő számára viszonylag könnyen kezelhető grafika szempontjai voltak döntőek.

Az évek során összegyűlt cikkekből és egyéb írásokból összeállítottunk egy almanach jellegű 2010/1-es számot is. Ez a példány azon kívül, hogy a folyóirat történetében nem példa nélkül álló összegző számokhoz hasonló tartalmú, további utalásokkal is bír. Egyrészt címével is érzékelteti, hogy a szerkesztőség és a szakkollégium is úgy gondolja, hogy a mindig is hektikusan megjelenő (olykor évek is elteltek két kiadás között) újságtól nem idegen az a gondolat, hogy 2010-ben folytatódjon. Nyilván nem ugyanúgy, mint évekkel, évtizedekkel ezelőtt, de a hagyományra építve, és a jelenlegi építészhallgatók tudását, világképét, igényeit alapul véve. Másrészt ténylegesen is megalapozza a szakkollégium közeljövőben megjelenő kiadványait, így szimbolikusan összekötve a régi és a mostani hallgatók öntevékeny szakmai munkásságát.

Képgaléria

A munkálatokat vezeti: Bőczén Árpád

A munkálatokban résztvesznek: Smiló Dávid