Alkotóhét 2016

2016. március 29. - 2016. április 01.

A 2016-os BME Alkotóhét során az Építész Szakkollégium is szervezett egy a tagoknak és külsősöknek egyaránt nyitott workshopot. A hét során a hallgatók a városi séták műfajával ismerkedhettek meg.

A workshopot egy nyitóbeszélgetés indította az Urbanisztika tanszék könyvtárában, ahol egy rövid közös ötletelés során a végigbeszéltük a városi turizmus sétákban rejlő lehetőségeit. A beszélgetés moderátora Klaniczay János szakkollégista volt.

A hét eseményeinek dokumentálása egy közös blogon történt: http://epiteszsetak16.tumblr.com

A Hosszúlépés sétavezető cég szervezésében délután részt vettünk egy profi városi  sétán, ahol Merker Dávid szociológus kalauzolta végig a csapatot a VIII. kerület dzsentrifikálódásának történetén az "Otthon a nyolcban" fantázianevű sétájukon. https://hosszulepes.org/hu/seta/otthon-a-nyolcban

A résztvevő hallgatók 6 csapatra osztva saját sétákat dolgoztak ki egy nap alatt, melyeket sorra végignéztünk az alkotóhét napsütéses harmadik napja során. Az egyetlen megkötés a séták során a területre vonatkozott, a Nagykörút vonalán belül kellett maradni, illetve egy 45 perces időkorláthoz kellett tartani magukat a tour-guide-oknak.

A hat séta: ILLIK, NEM ILLIK; ALUL_JÁRÓ; BELVÁROS ALAPSZINTEN; RANDIVONAL; KIRAK(H)AT?; FIRKÁLT VÁROS

Az eredmények központi bemutatása egy közös Behance oldal felületén történt: https://www.behance.net/epiteszsetak16 Itt a séták részletesebben is be lettek mutatva azok számára, akik lemaradtak volna.

Az Alkotóhét lezárásaként utolsó este az Anker'tben gyűltek össze a csapatok, sorra bemutatva a sétáikat, és röviden beszélgetve a tanulságokról. Az eseményen az alkotóhéten nem résztvevő szakkollégisták is megismerhették a 3-4 nap termését.

A 2016-os Alkotóhét eredménye nem volt kézzelfogható, de mindenki kicsit jobban megismerte a várost, ahol tanulunk, Budapestet.

Képgaléria

Részletek

A munkálatokat vezette: Klaniczay János

Kapcsolódó anyagok

Címkék