Teherelosztó ötletpályázat - a Döntés alternatívája

2020. április 29. - 09:27

A napokban újra, immár teljes biztonsággal jelent meg a hír, hogy mégis lebontják Virág Csaba várbeli Villamos Teherelosztó épületét. A házat akár az egymásnak cinikusan hátat fordító szakma, döntéshozás és közvélemény kudarcba fulladt párbeszédének az oltárán el is búcsúztathatnánk, ha a párbeszéd egyáltalán elkezdődött volna.

A Várnegyed ’60-as és ’70-es évekbeli foghíjbeépítései a műemléki környezetbe kompromisszummentesen illesztették bele a saját koruk technikai eszközkészletét és esztétikáját. A Virág Csaba és kortársai által jegyzet épületek jól mutatják a kor saját építészetéről alkotott képét és arról, hogy az hogyan folytathatja a korábbi korok megkezdett narratíváját. Ahogy ő maga jellemzi a Villamos Tehereloszó épületét: „ha letennék egy üveglapra, akkor is egy mai ház lenne.”

A nehéz körülmények és hiányos műszaki lehetőségek ellenére ez a kérlelhetetlen tudatosság egy nemzetközi szinten is releváns minőséget hozott létre, amiből a kortárs építészeknek is érdemes tanulnia. A tervezőintézetek építészei nem a Várat a megelőző korokban kirakatszerepbe állító nagyberuházásokhoz igazodtak, hanem a lakóházak organikusan kialakult szövetébe illeszkedtek bele, miközben építészetük bátor, és kötöttségektől mentes maradt. Mi már az építészettörténeti tananyagunk megkerülhetetlen példáiként tekintünk ezekre az épületekre.

Mindeközben azt látjuk, hogy az szakma majdnem egyöntetű tiltakozása ellenére bármikor eltörölhetik őket.

„Figyelemmel arra is, hogy az épület speciális, 2007-ig ellátott eredeti funkciója okán gazdaságosan más feladatra nem átalakítható, a döntésnek nem volt alternatívája, a bontást korábbi lakossági kezdeményezés is szorgalmazta. Az épület helyére új, a historikus környezetbe illeszkedő épületet kell tervezni.”

Mi azt gondoljuk, hogy a Döntésnek van alternatívája.

Szeretnénk hinni abban, hogy az építészet feladata nem csak az, hogy végrehajtsa a rá szabott feladatokat, hanem az is, hogy kitágítsa a gondolkodás spektrumát, és a közösséget jobban szolgáló, fenntarthatóbb alternatívákat, lehetőségeket teremtsen meg. A különböző korok örökségeinek értékelésében lehetnek különbségek a szereplők között, de a párbeszéd akkor kezdődhet el, ha látszik, hogy mi minden lehetne.

Ha lenne 5000 m^2-ed, meg egy pazar tornyod a várban, mit tennél vele, hogy a legjobb hely legyen? Hogyan lehetne a Teherelosztót mégis gazdaságosan átalakítani? Mivel tudnád meggyőzni a közvéleményt és a tulajdonost arról, hogy meg kell tartani ezt az épületet? Csak a ragyás fóliát kell leszedni a homlokzatról? Vagy tényleg le kell bontani? Mi lenne helyette?

A Megfagyott Muzsikus villámpályázatára várunk minden építészhallgatót, városlakót, vagy gyakorló építészt, aki el tudna képzelni egy alternatívát a házról szóló döntésre.

Ez megfogalmazódhat egy kidolgozott tervben, de lehet egy szöveg, montázs, videó, vagy más formátum is. A cél nem az, hogy szerkezetileg indokolt, vagy a hagyományos műemlékiség igényét kielégítő tervek szülessenek, épp ellenkezőleg: a szűkre szabott határidővel és a kiírás szabadságával azt szeretnénk megmutatni, hogy az építészet nem csak végrehajtó, hanem kezdeményező szereppel is tud bírni, és hogy az épületek iránti tisztelet nem azt jelenti, hogy ne lehetne több lehetőség, mint a teljes helyreállítás, vagy a teljes bontás.

A gondolkodást és a tervezést segítő anyagokat itt éritek el.

A pályaműveket május 3. vasárnap éjfélig várjuk a

muzsipalyazat@gmail.com címen.

A beérkezett munkákat nem fogjuk rangsorolni, de (kérésre akár névtelenül) publikáljuk majd a Megfagyott Muzsikus felületein.

Jó munkát!

Megfagyott Muzsikus

Címkék