SZAKKOLLÉGIUMI ÁLLÁSFOGLALÁS A KÖZÉP-EURÓPAI EGYETEM MELLETT

2017. április 05. - 20:32

[See English below]

Alul nevezett szakkollégiumok tagjai szolidaritásunkat fejezzük ki a felsőoktatási törvény tegnap benyújtott módosítási javaslata által érintett Közép-európai Egyetem (CEU) mellett. A szakkollégiumok a magyar felsőoktatás tehetséggondozás iránt elkötelezett, független és önszerveződő hallgatói intézményei. Alapértékeink között tartjuk számon a magas szintű akadémiai munka támogatását, a felsőoktatási intézmények autonómiáját és a demokratikus közéletben való pártpolitizálástól mentes szerepvállalást. 

Úgy gondoljuk, hogy a CEU szerves részét képezi a hazai felsőoktatásnak, hozzájárulása jelentős mind a hazai tudományos élethez, mind a jövő értelmiségének képzéséhez. A tehetséggondozás a CEU és a szakkollégiumok közös missziója. A CEU több oktatója és volt diákja személyesen is részt vesz a szakkollégiumok tudományos munkájában, jelentősen hozzájárulva a szakkollégiumok által képviselt minőség fenntartásához.

Ma Magyarországon a CEU által kínált képzések alternatívát képesek nyújtani a hasonló színvonalon csak külföldi egyetemeken elérhetőekkel szemben. Ezáltal kiemelkedő szerepet játszik a magyar hallgatók és szakkollégisták itthon tartásában, tehetségük jövőbeni hazai kamatoztatásában.

A Közép-európai Egyetemnek helye van a magyar akadémiai és szakkollégiumi közegben, ezért saját alapelveink mentén felelősségünknek érezzük az Egyetem vezetése, oktatói és hallgatói melletti kiállást.

ELTE Angelusz Róbert Társadalomtudományi Szakkollégium

ELTE Bibó István Szakkollégium közössége

Építész Szakkollégium

Janus Pannonius Közgazdasági Szakkollégium

Kepes György Szakkollégium

Kerényi Károly Szakkollégium

Liska Tibor Szakkollégium

Mérei Ferenc Szakkollégium

Rajk László Szakkollégium

Széchenyi István Szakkollégium

Szent Ignác Jezsuita Szakkollégium

Társadalomelméleti Kollégium

                 

A STATEMENT OF SOLIDARITY FROM HUNGARIAN COLLEGES OF ADVANCED STUDY IN SUPPORT OF CENTRAL EUROPEAN UNIVERSITY

As members of the signatory colleges, we express our solidarity with Central European University in the wake of a draft amendment to Hungary’s higher education law threatening the survival of CEU. As longstanding institutions of the Hungarian higher education system, Colleges of Advanced Study are independent and self-managed student organizations dedicated to nurturing the varied talents and skills of our members. Our foundational values include supporting excellence in academia, standing for the autonomy of higher education institutions, and promoting nonpartisan participation in democratic public life.

We believe CEU is an integral part of the Hungarian higher education system. Its contribution to both the local academic community and the education of future leaders is significant and indisputable – nurturing talent is a mission shared by CEU and the Colleges. Several faculty members and past students of the University assist and participate in collegiate academic work, helping to uphold the high standards our Colleges are known for.

For Hungarian students today, the programs and degrees offered by CEU present an alternative to education opportunities that, at a similar level, would only be available abroad. CEU plays a very important role both in keeping Hungarian students and our members in Hungary, and in leveraging their skills and talents at home.

Central European University is firmly part of the Hungarian academic and collegiate community. Based on our shared values, we consider it our responsibility to stand with the University’s leadership, faculty and students.

ELTE Angelusz Róbert College for Advanced Studies in Social Sciences

Community of ELTE Bibó István College for Advanced Studies

Architecture College for Advanced Studies

Janus Pannonius Economic College for Advanced Studies

Kepes György College for Advanced Studies 

Kerényi Károly College for Advanced Studies

Liska Tibor College for Advanced Studies

Mérei Ferenc College for Advanced Studies

Rajk László College for Advanced Studies

Széchenyi István College for Advanced Studies

Szent Ignác Jesuit College for Advanced Studies

College for Advanced Studies in Social Theory 

Címkék